„Ne könyörülj senkin!” „Irtsd ki mind!” „Gyalázat érje őket!” „Kövezze meg, hogy meghaljon!” „Ebek nyalják fel a véredet!” „Áldott legyen, aki sziklához paskolja kisdedeidet!” „Alázd meg őket!” „Akasszák fel!” „Ne kegyelmezz!”

A fenti idézetek az ószövetségi Szentírás szerint magának a teremtő istennek a szavai. Ki lehet ő, és hogyan maradhatott több ezer éven keresztül olyan pozícióban, hogy a társadalom túlnyomó többsége e súlyos, alapvetően ember és életellenes kijelentések tükrében is a legfőbb jó képviselőjeként tekint rá. Rá, aki egymaga több ember haláláért felelős, mint Hitler és Sztálin együttvéve. Kötetem célja: az ószövetségi Isten „személyiségrajzának” felvázolása, miközben arra is választ keresek, hogy milyen veszélyeket rejt a hozzá való kitartó ragaszkodás?

Tisztában vagyok a vállalkozás kockázatával. Igen – a kockázatával –, hisz a félelmek sulykolása közepette a hisztérikus és paranoid állapotba taszított közgondolkodás azonnal támad és vádol, ha húsba vágó kérdésekről van szó és olyan konfliktusokkal szembesül, melynek megvitatásáról kitartó buzgalommal szoktatták le élete folyamán. Csakhogy napjainkban egyre inkább megkerülhetetlennek látszik a gondolkodás és a konfliktusokkal való szembenézés. A világ ugyanis döntéshelyzet előtt áll: vagy az „akasszátok fel” és a „rontsd meg ellenségem” ótestamentumi világkép, vagy a „békességet hagyok rátok” és a „szeresd ellenséged” Krisztusi szellemiség fog diadalmaskodni történelmünk elkövetkező időciklusában. A kérdést természetesen ezek tükrében még egyszerűbben is meg lehet fogalmazni: a végső pusztulást, vagy az életet választja az alapvető erkölcsi kérdések megvitatása terén súlyos passzivitásba száműzött emberiség? Mert bármennyire is próbáljuk felelősségünket áthárítani, napjainkban immár tagadhatatlanul ez a tét.