“Amit nem ismersz, annak hatalma van feletted. Ismerd fel! Mondd ki a nevét! Többen figyelmeztettek: ne tedd közzé tanulmányod abban a formában, ahogy az most mégis az olvasó kezébe került. Vágod a fát magad alatt – mondták. Nem gond – válaszoltam, ha eközben viszont egy egész erdőt telepítek. Arra kértek, hogy mindannak, amit felismertem, ne mondjam ki a nevét. Ezt nem tehetem. Nem egészséges ugyanis, ha az ismeretlen tovább hatalmaskodik.

Könyvem a művészet egyetemes történetének jelentős részét vizsgálja, más közelítésből és összefüggésben, mint ahogyan eddig bárki tette. Festő és grafikus lévén tudományos igényű értekezéssel nem szolgálhatok. De megfontolandó gondolatokkal annál inkább. A művészet igazat szól, vagyis felismer, tehát nevén nevez dolgokat. Ez a rendeltetése. Ezért egy olyan korban, ahol gyakran épülnek hazugságra bizonyos erkölcsi alapvetések, nyilvánvalóan érdekeket sérthet, ha leolvasom évezredek képjeleinek üzeneteit. Az üzenet ugyanis egyértelmű: az igazság szót követel magának.

No, de mi az igazság? Erre keresem kötetemben a választ az „Igazság Napja”, vagyis Krisztus segítsége által. Meglátásom szerint a Praetoriumtól a Golgotáig vezető keresztutat nem csupán a Megváltó járta be kettőezer évvel ezelőtt, hanem minden ember, sőt az ember által létrehozott művészettörténet is ezt teszi. Valamennyi keresztúti állomásnak megvan ugyanis a minőség-azonos párja, nem csupán az egyes ember életében, de a művészet egyetemes történetének korszakaiban is. Ily módon át kell értékelnünk a szenvedéstörténet eddig alkalmazott definícióját. A keresztút ugyanis beavatási útvonal, s mint ilyen, többé nem kizárólag szenvedést, hanem sokkal inkább üdvtörténetet vázol. Akárcsak a művészet egyetemes története, és az emberi élet is.”