1970-ben született Dr. Miklósvölgyi Csaba agrármérnök és Endrey Ilona védőnő gyermekeként. Apai nagyapja görög-katolikus pap, anyai nagyapja orvos-műgyűjtő volt. Testvérbátyja – Miklósvölgyi Csaba – operatőr.

Tizennégy évesen Leonardo da Vinci és Albrecht Dürer munkásságát tanulmányozva kezd el rajzolni. Gimnáziumi évei alatt és közvetlen utána két magániskolába is beiratkozik, ám szakmai előrelépés szempontjából egyiket sem tartja megfelelőnek, így mindkettőt otthagyja. Tizenhat évesen ismerkedik meg a kor két meghatározó képzőművészével, Barcsay Jenővel és Kokas Ignáccal, akik ettől kezdve rendszeresen látják el tanácsokkal. Kokas felvételi nélküli bejutást ajánl számára a Képzőművészeti Gimnáziumba, mely lehetőséggel nem kíván élni. Az érettségi megszerzése után beadja jelentkezését a Képzőművészeti Egyetemre, ahonnan az időközben távozó Kokas Ignác támogatására már nem számíthat. Az újonnan kinevezett tanszékvezetővel támadt kibékíthetetlen konfliktusa (mely a művészet alapkérdéseinek megítéléséből táplálkozott) felvételét olyannyira megakadályozza, hogy amikor a nemzetközi hírű kortárs festő, Fehér László részvételével is megrendezett országos pályázaton grafikájával első helyezést ér el, a díjnyertes alkotással jelentkezve még csak felvételizni sem hívják be.

1988-ban, 18 éves korában lép személyes kapcsolatba a gondolkodására jelentős hatást gyakorló Pap Gábor művészettörténésszel, akivel mai napig egyezteti fontosabb elképzeléseit. Első önálló kiállítását 16 évesen rendezi, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal rendszeresen mutatja be műveit. Élesen bírálja a gyakran selejtet is rangra emelő destruktív posztmodern törekvéseket, melyeket a művészet testén élősködő parazita minőségként értékel. Figurális festészetének központjában a szekularizált és a szakralitást hordozó emberi minőség alapvető konfliktusai állnak. Elképzelése szerint a kettős teremtés lélek- és sárembere a kezdetektől fogva szemben áll egymással, a világ e két erőtér spirituális harcának színtere és a tét nem kevesebb, mint az emberi faj túlélése, vagy végső pusztulása.

Festészeti és grafikai tevékenysége mellett figyelme időközben a művészetelméleten túl vallásfilozófiai kérdések irányába is fordult. Talán nem véletlenül, hisz apai ágon görög felekezetű katolikus papi családból származik, anyai ágon pedig rokonságban áll az ELTE Assziriológiai és Hebraisztikai tanszékének létrehozójával és nyugalmazott professzorával.

Pisa, Firenze, Assisi és Vatikán döntő állomások életében: e helyeken válik ugyanis láthatóvá egyértelműen számára az a lélek-és értékromboló folyamat, ahogyan évszázadok alatt a szeretet- és kegyelem-alapú evangéliumi tanítást összemosták, majd egyre inkább lefedték az ószövetség szellemiségével.

27 évesen dolgozza ki elméletét, mely szerint az emberi életút és a művészet egyetemes történetének korszakai tökéletesen megfeleltethetők Krisztus keresztútjának stációival, ezzel jelezve, hogy az ember számára – függetlenül vallási hovatartozásától és hitétől – a Krisztusi út van spirituális „sorvezetőként” kijelölve.

Írásai kötetbe rendezését Pap Gábor javasolja és támogatja, első kiadójához – a Kairoszhoz – Medvigy Endre irodalomtörténész protezsálásával kerül. Itt két könyvének publikálására kerül sor, a harmadik (Sixtus-kápolna, a félezer éves Hollywood) megjelentetésétől azonban – annak kényes témájára hivatkozva – a Kairosz visszalép. További köteteinek gondozását 2013-tól 2020-ig a Két Hollós kiadó vállalja, tanulmányait a hasonló nevű könyvesbolt folyóirata, a „Dobogó” rendszeresen közli. 2022-től a Faragószék Kft. jelenteti meg könyveit.

Első előadását 2011-ben a budapesti Műcsarnokban tartja, azóta az ország több pontján ismerteti gondolatait.

Hatással volt rá: Albrecht Dürer, Leonardo da Vinci, Matthias Grünewald, Csontváry Kosztka Tivadar, Kokas Ignác, Pap Gábor és Wolfgang Amadeus Mozart.